Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján a cégek 12 százalékra jelezte a könyvelésben nem megjelenő bevételeik arányát.
Ez látványos csökkenés a 8-10 évvel ezelőtti még 20 százalék körüli vagy akár azt meghaladó értékhez képest.
A közlemény szerint az eredmény annak köszönhető, hogy Magyarországon 2021. január 4-étől kötelezővé vált a NAV online számlázás, a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése az adóhatóság felé.
A következő lendületet az adhatja a vállalkozások pénzügyeinek átláthatóságához, ha érvénybe lép az Európai Bizottság 2022. december 8-án előterjesztett jogalkotási csomagja, a ViDA (VAT in the Digital Age, áfaszabályok a digitális korban), amely a bejövő számlákra vonatkozó szabályozást módosítaná.
Így például kötelező lesz befogadni az elektronikus számlákat uniós szinten, ugyanis a papíralapú helyett az elektronikus számlázás lesz az alapértelmezett rendszer – írták.