Az Apple 500 millió, a Meta pedig 200 millió eurós bírságot kapott az EU-ban. A szerdai verdikt jelenti az első olyan szankciót Európában, amellyel az unió a nagy tech-cégek hatalmát igyekszik korlátozni.
Nem lazít a digitális játékszabályokon az EB
Az Európai Unió (EU) nem lép vissza attól a szándékától, hogy a nagy tech-cégekkel szemben is érvényesítse a digitális világ szabályait. Mindezt az Európai Bizottság (EB) elnöke mondta azután, hogy felmerült, az EU – diplomáciai okokból – elhalaszthatja a szabályozás végrehajtását.
Fifikás trükkök: Musk saját cégének adta el az X közösségi platformját
Elon Musk pénteken bejelentette, hogy startupja, az xAI egyesült a közösségi hálózatával, az X-szel. Az egyesülést eredményező tranzakció valószínűleg egy (részvénycserés) felvásárlás, amelynek során Musk cége megveszi Musk egy másik cégét.
Ukrajnát vádolják a tegnap kirobbant kibertámadás miatt
Tegnap megbénult az egyik legnagyobb közösségi média platform az X (korábban Twitter). Elon Musk meg is nevezte a kibertámadás feltételezett elkövetőjét.
X lesz a Facebookból
Elon Muskot a Twitter megvétele óta számosan bírálták, hogy a vélemények ellenőrzésmentessége mellett állt ki, most viszont a Facebook, az Instagram és a Threads megszünteti a tényellenőrzést. Mark Zuckerberg nem akar politikai befolyásoltságot
Tulajdonképpen ezt nézik a közösségi médiát pörgető tinik
Egy új tanulmány szerint az amerikai 13 és 17 év közötti tinédzserek 46 százaléka használja a közösségi médiát. Az anyagi helyzet, a rassz és politikai beállítottság is meghatározza ki mit és mennyit néz.
Elérhetetlenné vált az internet egy része
A 2013-as weboldalak 38 százaléka eltűnt az internetről. Úgy tűnik mégsem igaz az, hogy ami a felkerül a netre, az örökké ott is marad.