A digitalizáció és az automatizáció, valamint a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra építő üzleti és technológiai megoldások ma már nélkülözhetetlen eszközei egy sikeres vállalatnak, ugyanakkor az ezek alapjául szolgáló céges adatvagyonnal sokkal kevesebbet foglalkoznak, vagy éppen csak a felszínt kapargatják. A mindennapi működés során felhalmozódó információkat profin kiaknázó és stratégiai iránymutatásként használó vállalkozások ugyanakkor 58%-kal nagyobb valószínűséggel érik el profitcéljaikat. A legnagyobb adatmogulok között persze ott van a Google, a Netflix vagy akár a Coca Cola, és egy dolog közös bennük: az adatvezérelt szemlélet az egész szervezetet áthatja, a vezetőktől kezdve egészen az ügyfélkapcsolatokig.
Technológiák, melyek kiutat jelenthetnek a közelgő globális élelmiszerkrízisből
Előrejelzések szerint 2050-ig a dinamikus népességnövekedéssel párhuzamosan a globális élelmiszerigény is mintegy 70 százalékkal megugrik majd, miközben a mezőgazdaság helyzetét már most megnehezíti a vízkészletek szűkössége, az ellátási láncok akadozása és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények. Az emberiség jövője szempontjából kritikus kihívások világszerte foglalkoztatják nem csak a gazdákat, de a nagyobb termelővállalatokat és a közvéleményt is, a figyelem pedig egyre inkább a már gyakorlatban is bizonyító technológiai megoldásokra irányul. Hogyan forradalmasítja a big data a mezőgazdálkodást, mire jók a távérzékelő rendszerek és hogyan működik a digitális rovarcsapda? A robotika, az automatizálás és a mesterséges intelligencia nem csupán a termelés hatékonyságát és volumenét növelik, de kiaknázásukkal egyben a fenntarthatóságba is fektetünk. A Stylers információ-technológiai cégcsoport napjaink legfontosabb agrotech trendjeit gyűjtötte össze.
Így alakítja át a HR szakmát a technológia
A gazdasági bizonytalanság miatt az idei évre némi lassulást jósolnak a szakértők a nemzetközi HR technológiai piacon főként az elmúlt évekhez képest. A középtávú előrejelzések szerint viszont 2030-ra elérheti a 38 milliárd dollárt a globális HR tech piac összértéke, vagyis a technológia egyre inkább felforgatja a HR szakmát is. A mesterséges intelligencia, a virtuális valóság (VR), illetve az automatizáció egyre markánsabban lesz jelen a vállalatok személyügyi folyamataiban.
Akár bruttó kétmilliót is kereshet egy szoftverfejlesztő
A szakemberhiány jelentette probléma már évek óta a legforróbb témák közé tartozik a hazai IKT piacon és a tehetségekért versengő cégek helyzetét tovább nehezíti, hogy a pandémia miatt már nem csak hazai, de nemzetközi riválisokkal is számolniuk kell, köszönhetően a home office széleskörű elterjedésének. Egy tapasztalt Java programozó munkájáért akár havi bruttó 2 millió forintot is ki kell fizetni, egy szenior felhőmérnök juttatásai pedig még ezt is túlszárnyalhatják, viszont vannak eszközök, amelyek enyhíthetik a vállalkozások munkaerőgondjait.