Okozott néhány kellemetlen hónapot az Apple-nek a márka virtuális asszisztense, amelyet azzal vádolnak, hogy a felhasználók beleegyezése nélkül, egyszerűen lehallgatja a beszélgetéseket.
Már az airfryer is kémkedik?
Az elmúlt év legnépszerűbb konyhai kisgépe kellemetlen gyanúba keveredett, ami mostanság számtalan elektronikai eszközt érint. Még azt is, ami látszólag képtelen a lehallgatásra vagy megfigyelésre.
Lehallgatná a Ford az autók utasait – a szabadalom már úton van
Újabb cég érdeklődik beszélgetéseink iránt. A Ford olyan szabadalmi kérvényt nyújtott be az illetékes amerikai hatósághoz, amely technológia lehetővé tenné az autókban utazók beszélgetésinek lehallgatását, és ennek megfelelő reklámtartalmak sugárzását. Európai szakértők remélik, hogy a technológia sosem kerül kereskedelmi forgalomba.
Tényleg lehallgat a telefonom?
Egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentés megerősíteni látszik az okostelefon-tulajdonosok régi feltételezését, hogy mobiljuk kémkedik utánuk, majd az információkat az olyan nagy cégek számára teszi hirdetési okoból elérhetővé, mint a Meta vagy a Google.