Kína nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely megtiltja a mesterséges intelligenciának az atomfegyverek ellenőrzését.
Elégedetlenek és csalódottak a kínai iPhone 16 vásárlók
Az új iPhone kínai verziója, amelyből most kimaradtak a mesterséges intelligenciára épülő funkciók, kimondott csalódást okozott a világ legnagyobb mobilpiacán – számolt be az Apple új telefonszériájának ázsiai fogadtatásáról a Reuters.
Új korszak a közlekedésben: megérkezett az 1000 km/h-val száguldó szupervonat
Eljött az ultragyors vonatok kora, a sikeres 1000 kilométer per órával haladó kínai szupervonat tesztjét követően. A kínai mérnökök szerint ez forradalmasíthatja a szárazföldi nagy távolságokat lefedő közlekedést.
Drónos ételkiszállítás indult a kínai nagy falon
Peking elindította az első drónos szállítást a kínai nagy fal Bataling elnevezésű szakaszán, amely lehetővé teszi, hogy szükséges esetben a turisták perceken belül hozzájussanak a sürgősségi szállítmányokhoz, például ivóvízhez – közölte a napokban a Bataling tájvédelmi körzet.
Hidrogéncellás biciklik és más járművek Kínában
A hidrogén-alapú járművek a jövő közlekedésének nagy ígéretei. Kína most kerékpárokra fókuszál, de hosszabb távon a távolsági szállítást oldhatják meg a technológiával, ami – legalábbis a kínai gyakorlatban – nem annyira zöld, mint amennyire annak tűnik.
Olcsó robottaxik Wuhanban
Az Egyesült Államokkal ellentétben, Kína könnyebben megadja a robottaxi-használati engedélyeket. Az egyik metropolisz, Wuhan célja, hogy a világ első önvezető városává váljon. A hagyományos taxisok aggódnak, sokan a megélhetésüket féltik.
Kína megfoghatatlan az 5G bázisállomásokban
Kínában mintegy 3,92 millióra nőtt az 5G bázisállomások száma idén június végére – olvasható a kínai ipari és informatikai minisztérium kedden közzétett kimutatásában.
MI felmérés: használatában Kína, teljes körű bevezetésében az USA világelső
Kína világelső a generatív mesterséges intelligencia (generatív MI) alkalmazásában a Coleman Parkes Research Ltd. globális felmérése alapján.
Felrobbant orosz műhold miatt Kína megerősíti űrállomását
A Tiangong űrállomás két asztronautája sétát tett a világűrben, hogy megerősítse a létesítmény külső védelmét. Azért volt szükség rá, mert egy felrobbant orosz műhold törmeléke bárhova eljuthat, és az űrszemét nagyon komoly veszélyforrás.
90 millió iPhone-t zúdít a világra az Apple
A nyári uborkaszezon idén elmarad az Apple gyártósorain, ahonnan szeptemberre 90 millió darab iPhone 16 fog lejönni.
Keddtől szigorít az OpenAI: letiltott egy teljes országot
A ChatGPT mögött álló vállalat a múlt hónapban bejelentette, hogy július 9-től blokkolni kezdni az API-jához való hozzáférést bizonyos országok számára. Be is váltotta az ígéretét.
Robotikai törvény: Sanghaj kiadta az első humanoid robot irányelveket
Sanghaj 2024 júliusában, a World Artificial Intelligence Conference során mutatta be az első humanoid robotokra vonatkozó irányelveket.