Négy éve beszédképtelen személy agyi implantátumoknak és gépitanulás-modelleknek köszönhetően „visszanyerte régi énjét”, szintetikus hangján azt hallják a beszélgetés résztvevői, amit mondani akar. A területen még nem fejlesztettek ennyire pontos technológiát.
Csúnyán köhög? Majd a Google megmondja, mi a baj
A bioakusztika egy új, izgalmas terület, amely a biológia és az akusztika kombinációján alapszik, és amelynek segítségével – akár állati, akár emberi hangokból – számtalan információt nyerhetünk. Főleg, ha mindezt a mesterséges intelligencia segítségével tesszük, és ha a projektet a világ egyik legnagyobb tech-cége vezeti.
Engedély nélkül gyakoroltatta modelljeit YouTube videók feliratán az Apple
Lassan mindennapos jelenség, hogy mesterségesintelligencia-fejlesztőkről kiderül, hogy engedély nélkül használtak online talált, jogvédett tartalmakat. Most az Apple és az Nvidia a céltábla, korábban meg az összes többi volt. Ezúttal a YouTube-on gyűjtögettek. Az USA a perek hazája, sok továbbira számíthatunk.
Hogyan állítsunk meg botokat?
Az online térben garázdálkodó, adatokat összegyűjtő és modellek betanítására eltulajdonító botok és keresőrobotok egyre nagyobb veszélyt jelentenek. Nem könnyű megakadályozni őket, de szerencsére szinte napról napra hatékonyabbak a botellenes technológiák.
Hogy tanul a gép? Jobb géptanárokkal jobbak a géptanítványok
Hogyan tanuljanak mesterségesintelligencia-modellek, milyen az ideális tanár-diák viszony? Szinte ugyanaz, mint az embereknél – derül ki egy Microsoft-kutatásból. Gépek egymás közötti megmérettetése azonban mégis más. Lényeg, hogy kevesebb energiafelhasználással is elérhető jó eredmény.
Miben különbözik a gépi tanulás a generatív mesterséges intelligenciától?
Napjaink két leggyakrabban használt mesterségesintelligencia-technológiáját hajlamosak vagyunk összekeverni. Valóban gyakran használjuk együtt őket, de a kettő közötti különbségek is szignifikánsak.
Sokkal kevesebbet fogyaszt a világ első bioprocesszora, mint egy digitális chip
A biológiai alapú, valamilyen biológiai létformával végzett számítások hosszú ideje szerepelnek kutatási tervekben, de izgalmas kísérleteknél, tényleges hasznot hozó próbálkozásoknál nem jutottak még messzebb. Most változhat a helyhez, gyors elterjedésre mégse számítsunk.
Az OpenAI jogtisztán fér hozzá kiadói archívumokhoz
Az OpenAI egyre több kiadóval jut egyezségre, és fér hozzá így kiváló minőségű gyakorlóadatokhoz. Legutóbb a Financial Times-szal állapodtak meg. Nagy szükségük van ezekre a szerződésekre, mert a generatív mesterséges intelligencia éllovasaként modelljeit mind nagyobb anyagokon kell trenírozni.
Mesterséges Intelligencia Index 2024
Az évről évre megjelenő Stanford-anyag abszolút referencia, az ötszáz oldalas jelenlegi szerteágazó területeken keresztül mutatja be a mesterséges intelligencia aktuális helyzetét.
A generatív mesterséges intelligencia és a génszerkesztés találkozása
Az MI és a CRISPR génszerkesztő kombinációja új lehetőségeket villant fel az egészségügyben. A mesterséges intelligencia sokkal gyorsabban generálhat eredményes editáló eszközöket, mint az evolúció.
Szuperszámítógépet és adatközpontot épít az OpenAI és a Microsoft
A Microsoft és az OpenAI folyamatosan a jövőt tervezi, ezúttal egy 2028-ban nyíló, monumentális adatközpontot terveznek. A központ a mesterséges intelligenciára fókuszáló Csillagkapu szuperszámítógép otthonául szolgál majd, de még sok mindenről kell döntést hoznia a két cégnek.
Még nem egy Messi, de már elsajátította a futball fortélyait a humanoid
Kétlábú, humanoid robot sajátította el a labdarúgás fortélyait. Persze még nem Lionel Messi, viszont biztosan megáll a lábán. Az ágens szimulációban gyakorolt, tudományát csak alapos tréninget követően alkalmazták valódi robotra.