A NIS2-irányelv már bő két éve jelen van, de az implementációja a hazai és nemzetközi szcénában vegyes eredményeket hozott. Miközben néhány ország sikeresen építette be a szabályozást a kiberbiztonsági stratégiájába, mások komoly nehézségekkel szembesültek. Milyen tapasztalatokról számolhat be Magyarország, összehasonlítva a nemzetközi példákkal? Két, a témát jól ismerő szakértővel beszélgettünk.
Rám is vonatkozik a NIS2? Három részletes kritérium, ami segít eldönteni
A NIS2 megfelelés első lépcsőfoka a felismerés, hogy cégünk érintett-e: legyen szó mikrovállalkozásról vagy nagyvállalatról ez a kérdés szinte naponta felmerül az új szabályozás vonatkozásában. Méretkorlát szabály, TEÁOR, a Kibertan.tv. mellékleteiben felsorolt tevékenységek: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságágának (SZTFH) segítségével az eligazodásban segítünk, hogy könnyebbé váljon meghozni az önbevallással kapcsolatos döntést.
NIS2: a szabályozás a legégetőbb feladattá vált több mint kétezer magyar cégnek
Alaposan felbolydította a piacot a tavalyi évben érkező NIS2, a piac minden szegmenséből hallható zúgolódás pedig azóta sem csendesedett, sőt. A szabályozás mára a legégetőbb feladattá vált több mint kétezer érintett cégnek, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy sokszor a döntéshozók nem tudják hogyan kezdjenek hozzá az előttük álló grandiózus feladatkupac szétbontásának. Határidők, a NIS2 legfontosabb elemei és minden, amit a szabályozásról részletekbe menően tudni kell – Bor Olivérrel, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) szakértőjével beszélgettünk.
How companies could get ready for the EU Artificial Intelligence Act?
Organizations should evaluate four AI deployment classes in preparing for the EU Artificial Intelligence Act according to Gartner.
Az első globális MI-rendeletet fogadta el az ENSZ
Az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló első globális állásfoglalást, amely arra ösztönzi az országokat, hogy biztosítsák az emberi jogokat és a személyes adatok védelmét, illetve felügyeljék a mesterséges intelligencia általi kockázatokat.
Európa MI-bajnoka és a Microsoft szövetsége megosztja a törvényhozókat
Az OpenAI után a Microsoft egy újabb európai mesterségesintelligencia-fejlesztővel, a francia Mistral AI-jal kötött együttműködési szerződést. Mindkét fél jól jár az ügylettel, az uniós törvényhozók viszont fogást keresnek rajta az európaiak adatainak védelmére hivatkozva. A Mistral nagy nyelvmodelljei eközben egyre jobb teljesítményt érnek el sorra körözve le a versenytársakat világszerte.
Half of the governments will push use of AI regulations by 2026
The rapid expansion and deployment of artificial intelligence (AI) throughout organizations has resulted in a broad global push to regulate it.
Kihagyott ziccer az EU techóriásokat megzabolázó új rendelkezése
Augusztus végén élesedett az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálycsomagja (DSA) azzal a nem titkolt céllal, hogy a globális techóriások egyeduralmát megtörje, és hatékonyabb fellépésre kötelezze őket a platformokon terjedő valótlan és káros tartalmak ellen. Az érintettek egyelőre vakarják a fejüket vagy éppen hivatalos úton támadják az új szabályozást, szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy a DSA valójában nem nyúl vissza a probléma gyökeréig. Percenként ugyanis mintegy 500 órányi videóanyag kerül ki csak a YouTube-ra és naponta közel 5 milliárd posztot tesznek közzé a Facebookon, miközben a tinédzserek 46%-a találkozott már nem neki való, felnőtt tartalmakkal a platformokon. A felfoghatatlan mennyiségű tartalom káros elemeinek kiszűrése így gyakorlatilag szélmalomharc, amit csak akkor nyerhetünk meg, ha a felhasználók szintjén foglalkozunk a kérdéssel – véli Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.
Nem lesz Threads az EU-ban
A Twitter-versenytársa 12 óra alatt több millió felhasználóval debütált, de az EU digitális piaci törvényének való megfeleléssel kapcsolatos aggályok egyelőre elodázták a páneurópai bevezetését.