Nem kisebb feladatot vett a vállára mintegy 30 évvel ezelőtt az IVSZ, mint azt, hogy az IKT-szektor, majd később a digitalizálódó vállalatok üzleti lehetőségei, digitális készségei fejlesztésében partner legyen. A MENTA konferenciák ennek az információátadásnak a közvetítőjévé, a szorosabb kapcsolatok építésének platformjává váltak. Tajthy Krisztina főtitkárral beszélgettünk.
Sziebig Andrea munkásságáért állami elismerést kapott
Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Novák Katalin államfő a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Sziebig Andreának a magyar információs társadalom fejlődése, valamint a hazai digitalizáció széles körű elismertségének érdekében végzett példaértékű, több évtizedes szakmai és közéleti tevékenységéért. Mayerné Sziebig Andrea az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 1978-ban szerzett programozó matematikus, majd 1980-ban programtervező matematikus diplomát. Szakmai pályafutásának kezdetén a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben tudományos segédmunkatársként, majd a Videoton szoftverházában dolgozott. Kisebb pályamódosítást követően 1989-től az akkor induló informatikai szakújságírás és lapkiadás meghatározó hazai alakja lett, 1995-ig az Alaplap című szakmai magazin szerkesztőségének tagja, 1995-től a Computerworld újságírója, majd főszerkesztője. 2003-tól 2022-es nyugdíjba vonulásáig az ITBusiness prémium informatikai magazin főszerkesztője és tulajdonosa, amely szakmai munkájának köszönhetően az IT-médiapiac első számú szereplőjévé, és a hazai IT-világ meghatározó, valódi szakmai médiapartnerévé vált. Mayerné Sziebig Andrea az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet vállalt az informatikai és digitalizáció hazai népszerűsítésében és ismertségének növelésében, a hazai információs társadalom kiszélesítésében, az e-kormányzati szolgáltatások elfogadottságának és elismertségének megteremtésében, valamint a hazai informatikai piac és az e-kormányzati stratégiák közötti szinergiák erősítésében. Több mint három évtizedes szakmai pályafutása alatt különösen szívügyének tekintette a hazai információs társadalom fejlődését, valamint a digitalizáció hatását a cégek életére, így az általa szervezett klubrendezvényeken és szakmai konferenciákon kiemelt szerepet kaptak ezek a területek. Rendezvényei kiváló lehetőséget és fórumot nyújtottak a piaci szereplők és a kormányzati döntéshozók számára az aktuális ágazati témák és kérdések megvitatására, valamint a szakmai tapasztalatok megosztására. Kiemelt területként tekintett a hazai e-közigazgatás fejlődésére és a kapcsolódó szolgáltatásokra, amelyek hangsúlyos szerepet kaptak az általa szerkesztett nyomtatott magazinokban és online felületeken egyaránt, ezzel jelentősen hozzájárult a szakterület elismertségének és népszerűségének növeléséhez.