A magyarországi munkavállalók 53%-a kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61%), de meghaladja a 2022-est (44%). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74%, addig idén már 81%-a számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint előző évben – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.
Tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből.
K&H: több fiatal számol nagyobb fizetéssel
A legfrissebb magyarországi kutatás szerint a fiatal munkavállalók (19-29 év közöttiek) döntő többsége, azaz 74 százaléka számol béremeléssel.
Szinte minden cég tervez béremelést
A hazai vállalatok menedzsmentje óvatosabb várakozásokkal néz 2023 elé – derül ki a Randstad legfrissebb „HR Trends 2023” kutatásából. A kutatásban résztvevő közel 250, döntően közép- és nagyvállalat csupán 41 százaléka számít a cége nettó árbevételének növekedésére, jóval kevesebben terveznek létszámbővítést mint tavaly, viszont a munkavállalók szempontjából jó hír, hogy szinte minden vállalkozásnál számolnak béremeléssel.