Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Robotokkal kezdődik új korszak a fogászatban

MEGOSZTÁS

Egy fogászati technológiai cég robotfejlesztése sikeres műtétet hajtott végre nemrég. A gép elvileg nyolcszor gyorsabb, mint az emberi orvos, ám széleskörű alkalmazása a kötelező engedélyek hiányában még nem lehetséges.

Mindannyian emlékszünk a kötelező iskolai fogászatokra, amelyek leginkább rémálomként kísértenek felnőttként. Később a hozzáértő magánrendelők világában már elhittük, hogy az orvosok nem hentesek, a szájápolás pedig magában hordozza az éves kontrollt. A Perceptive fogászati technológiai cég azonban úgy véli, hogy még mindig túl magas az emberi hiba lehetősége, illetve egy-egy kezelés túl sok idejébe kerül a páciensnek. Ezért mesterséges intelligencia által vezérelt robotot fejlesztett, amely nemrég hajtotta végre első sikeres műtétét egy emberi betegen.

A robot szkennel, majd az AI műt

Az innováció minden szakértő szerint új korszakot nyit a fogászati ​​kezelések terén. A Perceptive robotja mindössze 15 perc alatt cserél koronát, ez az emberi fogorvosnak két órába telik, és két rendelői látogatás kell hozzá. A cég tehát a technológia nyolcszor gyorsabb az emberi fogorvosnál.

A sikeres műtétet egy kolumbiai páciensen hajtották végre, de a szakértői értékelésű klinikai adatok még nem állnak rendelkezésre. Ezekkel lehet csak az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság jóváhagyását kérelmezni, és csak ennek birtokában juthatnak hozzá széles körök a technológiához. A tesztek és a hatósági engedély megérkezése Chris Ciriello, a Perceptive vezérigazgatója szerint öt éven belül várható.

A robotrendszer kézi 3D szkennert használ, amellyel rendkívül részletes 3D képeket készít az íny alatti területről. Ez lehetővé tesz az orvosok és a betegek számára is, hogy tisztán lássák pontos fogászati ​​állapotukat. A mesterséges intelligencia ezek után hatékony és precíz eljárással műt.

Edward Zuckerberg fogorvos, a Meta vezérigazgató, Mark Zuckerberg apja, egyike a Perceptive számos befektetőjének. A cég összesen 30 millió dolláros támogatást gyűjtött össze, hivatalosan nem erősítették meg, hogy Mark Zuckerberg is részt venne a projektben. Edward Zuckerberg rendívül bízik az új technológiában, nyilatkozata szerint azt szigorúan tervezték és tesztelték, hogy speciális körülmények között is biztosítsa a fogorvosok biztonságos munkavégzését.

Hollywood már megjósolta

Ciriello emellett felhívta a figyelmet, hogy a fogászat robotizálása nemcsak pontosságot és a hatékonyságot növeli, de demokratizálja is a jobb fogászati ​​ellátáshoz való hozzáférést. Utóbbi a robotsebészeti fejlesztések egyik fő mozgatórugója, azonban a szkeptikusok tartanak tőle, hogy az ellátás valójában nem lesz könnyebben elérhető vagy megfizethető, hanem továbbra is a vaskos pénztárcával rendelkező páciensek kaphatják meg a jobb ellátást, csak azt már robotok fogják nyújtani. Biztonságosabban, mint a túlterhelt emberi orvosok.

Ez a kép az alaptémája Matt Damon 2013-as Elysium – Zárt világ című akciófilmjének is. A pozitív vélemények szerint a sci-fik alapállása a negatív jövőkép, és éppen a számos továbbiakban szükséges szabályozás biztosítja, hogy ne valósuljon meg Hollywood disztópiája.

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!