A Snowden 2016-ban minden paranoiást megerősített, hogy Mark Zuckerberghez hasonlóan érdemes leragasztani kamerájuk és mikrofonjuk. Persze a LinkedIn esetében ez nem elég.
Az adatvédelmet illetően a Snowden premierje óta nagyot fordult a világ, már az átlagos felhasználók is több időt fordítanak adatainak védelmére. De egyvalamivel nem számolnak: a mesterséges intelligenciával. A nagy IT cégek a jóval szabadabb adatkezelési szabályok idején jöttek létre, ráadásul az amerikai szabályozás mindig is megengedőbb volt az európainál, így nem csoda, hogy a mesterséges intelligencia idei előretörésével egyre több a személyes adatokhoz fűződő botrány is.
Kikapcsolható, de nem törölhető
Most a LinkedIn került terítékre. A 404 Media ugyanis kiszúrta, hogy a cég a felhasználók adataival tanítja mesterséges intelligencia modelljeit. A felhasználók leiratkozhatnak, de az addig használt adatokat nem törölhetik.
A frissítés most élesedett, de kevesen vannak vele tisztában. A felhasználók bejegyzései, cikkei, a LinkedIn használat gyakorisága, a nyelvi preferenciák és az illető által adott visszajelzések mind az AI-hoz kerülhetnek. Az adatok felhasználásának célja a cég szerint a relevánsabb és hasznosabb szolgáltatás biztosítása, az adatvédelmi aggályok fel sem merülnek.
Európa megmenekül
A legtöbben azon háborodnak fel, hogy a beállítás alapértelmezettként szerepel a közösségi felületen, és a felhasználónak külön ki kell kapcsolnia. Ez nem jelenti a meglévő adatok törlését, hanem azokat a LinkedIn és leányvállalatai továbbra is használhatják. Az unió állampolgárai, illetve azok, akik Európai Gazdasági Közösség országaiban élnek, illetve Svájcban és az Egysült Királyságban szerencsések, mivel a LinkedIn honlapja szerint „további értesítésig” az ő adataikat a cég nem alkalmazzák az AI tanításához.
Utóbbi valószínűleg az uniós adatvédelmi irányelvnek, illetve az augusztus 1-től hatályos mesterséges intelligenciáról szóló uniós szintű szabályozásnak köszönhető. Az EU AI törvény kockázatkezelési, átláthatósági és jelentési kötelezettségeket ír elő minden olyan vállalat számára, amely mesterséges intelligencia rendszerrel dolgozik az EU piacán. Ha pedig megszegik, akkor legalacsonyabb összegként a globális bevétel háromszázalékával, de legalább 15 millió eurót kell fizetniük a cégeknek. A legmagasabb szabálysértés esetén a számok hét százalékra s 35 millióra módosulnak.