Nincs könnyű helyzetben az, aki meg akarja jósolni, hogy egy-egy területen milyen trendek lesznek a meghatározók a következő időszakban, hiszen az elmúlt pár év tapasztalatai azt mutatják, hogy lényegében napok alatt teljesen felfordulhat az életünk. A COVID-járvány tökéletes példa erre, hiszen szó szerint hetek alatt kellett átállni egy teljesen más életformára a világ számos országában, a kényszerű izoláció viszont a nehézségek mellett lehetőségeket is tartogatott.
Ezek közül az egyik a pénzügyekben megfigyelhető digitalizáció. Azt már a 2010-es évek második felében megfigyelhettük, hogy ha nem is rohamléptekben, de elindult a változás ezen a területen és egyre jobban használható felületek és szolgáltatások jelentek meg. A folyamat fő mozgatórugói a fintech startupok voltak, amelyek rugalmasságuknak és az ügyfelek korábban ritkán tapasztalt gyors és egyszerű kiszolgálásával gyorsan fejlődtek, amihez hozzájárult az is, hogy a befektetők is kezdtek fantáziát látni bennük.
Ez azzal járt, hogy idővel a klasszikus bankoknak is reagálniuk kellett, amit aztán jogszabályi változások, az Európai Unióban például a nyílt bankolás bevezetése is felgyorsított. Ez azt eredményezte, hogy jobban használható webes felületek és mobilappok jelentek meg a piacon, ráadásul látványos bővült azon szolgáltatások köre, amelyekért már nem kell bankfiókba, vagy egy biztosítóhoz bemenni.
A Market Data Forecast prognózisa szerint idén globális szinten valamivel több mint 165 milliárd dollárt költenek majd fintech megoldásokra a tavalyi közel 131 milliárd dollár után. Az előrejelzés szerint 2026-ra ez az érték elérheti a 324 milliárd dollárt, ami 25,18 százalékos átlagos éves növekedést jelent. Ezek az adatok is jól érzékeltetik, hogy a fejlődés idén sem áll le ebben a szegmensben és az ICT Globalon összegyűjtöttük, hogy melyek lehetnek a meghatározó trendek a fintech világban idén.
Beágyazott pénzügyek
Összeállításunkhoz több elemzést, prognózist is megvizsgáltunk és bár voltak jelentős eltérések is közöttük, kivétel nélkül mindegyik kiemelte, hogy a beágyazott pénzügyek (embedded finance) területén idén is komoly előrelépést várható. Ez a fogalom arra utal, amikor pénzügyi eszközöket vagy szolgáltatásokat integrálnak nem pénzügyi szervezetek ajánlataival. Ez alapvetően a klasszikusa pénzügyi szolgáltatásoknál – bankolás, hitelezés, befektetés – jelent meg, de már a fizetési folyamatok és biztosítás területén is kezd megjelenni. A leggyakoribb példája a különösen a Z generáció körében kedvelt vásárolj most, fizess később (buy now pay later – BNPL) modell.
Alternatív finanszírozás
Gazdasági válság idején, főleg ha az infláció is kezd elszállni, a jegybankok előszeretettel nyúlnak az alapkamat emelés eszközéhez, ahogyan azt itthon is tapasztalhattuk. Ez elvileg drágább hiteleket eredményez, ami arra ösztönözheti az üzleti szektor szereplőit is, hogy alternatív finanszírozási formákat keressenek, vagyis olyan cégektől jussanak pénzhez, amelyek nem pénzintézetek.
Fontos a környezet
A klímaváltozás és az ellene való küzdelem, a fenntarthatóságra való törekvés nem számítanak új jelenségnek, viszont az elmúlt 1-1,5 évben egyre több felmérés mutatja azt, hogy a fogyasztói döntéseket is kezdi befolyásolni, hogy egy-egy márka, cég mennyire tesz a bolygónk védelméért, illetve mennyire igyekszik segíteni a közösséget, amelyben dolgozik. A várakozások szerint 2023-ban az ESG-koncepció (környezet, társadalom, irányítás) megléte és megvalósítása a fintech vállalkozások életében is felértékelődik.
Nem mondanak le a blokkláncról
A tavalyi év igen drámai hatással volt a kriptovaluták piacára, a legrosszabb időszakban éves összevetésben 2000 milliárd dollárnyi érték tűnt el a kriptotőzsdékről és még az év végére is jutott egy jókora botrány. Viszont ez korántsem jelenti azt, hogy a számos előnyt kínáló blokklánc technológiáról lemondanának a fintech szektor szereplői, ráadásul úgy tűnik, a kriptovaluták iránti bizalom sem tűnt el teljesen az emberekből. A brit Wirex és a Stellar Development Foundation felmérése során a megkérdezettek 52 százaléka jelezte, hogy valódi alternatívának tekint a kriptovalutákat tengerentúli utalások esetében sőt, 45 százalék már élt is ezzel a lehetőséggel.
Váltásra készülő KKV-k
A gyors, egyszerű és olcsó pénzügyi megoldások és szolgáltatások különösen vonzóvá tehetik a fintech cégek által kínált lehetőségeket a kis- és középvállalatok körében, főleg egy olyan gazdasági környezetben, amikor emelkedő inflációval és energiaárakkal és nehezedő finanszírozással kell szembenézniük. A Capgemini Kutatóintézet friss elemzése szerint a kis- és középvállalkozások jellemzően pénzforgalmi nehézségekkel, kiberbiztonsági kockázatokkal, gyenge pénzügyi likviditással és a működési hatékonyság hiányosságaival küzdenek, amelyek tovább növelik a pénzforgalmi szolgáltatókkal szembeni elégedetlenségüket. A cég felmérése során vizsgált KKV-k 89 százaléka érzi úgy, hogy az elsődleges bankja nem nyújt kielégítő szolgáltatást, ezért fontolgatja, hogy egy számára kedvezőbb, alternatív PayTech challenger-bankra vált.