Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Elon Musk megszüntetheti a NASA Hold-programját

MEGOSZTÁS

A Boeing tömeges elbocsátásokra figyelmezteti az Artemis rakétát építő munkásokat. A NASA alvállalkozói a legrosszabbra számítanak, miután Elon Musk egyik következő projektje a holdraszállás költségeinek áttekintése.

A SpaceX kétségkívül sikertörténet. Az ezredforduló dotcom milliárdosai közül Elon Musk tudta a legjobban meglovagolni a NASA döntését, hogy a 21. század földközeli űrutazásait egyre inkább kereskedelmi vállalatoknak szervezi ki. A Marssal kapcsolatban szakértők is nyilatkoztak már többször, hogy Musk asztronautái már rég a vörös bolygó felszínét fogják túrni (ha nem már haza jöttek épp), amikor a NASA még mindig csak a tesztelő rakétákat tologatja a kilövőállomásra.

Négyszázzal kevesebb pozíció

Az Artemis Hold-program azonban eddig többnyire mentes volt Musk befolyásától. Donald Trump hazalomra kerülésével azonban ez megváltozott. A Boeing a napokban adta ki figyelmeztetését, hogy az Artemis Hold rakétáján jelenleg dolgozó több száz dolgozót elbocsáthatják a következő hónapokban.

2025 áprilisáig körülbelül négyszázzal kevesebb pozíció lesz elérhető. Az értesítések célja, hogy a munkavállalókat több mint 60 nappal a tömeges elbocsátások előtt értesítsék a speciális munkavállalókat védő intézkedések betartása érdekében. A program módosításai és a költségelvárásokhoz való igazodás egybecseng Musk egyéb, a kormányzati rendszerben végrehajtott karcsúsításaival.

Irány a Mars?

A Space Launch System (SLS) egyszerhasználatos hordozórakétán bő évtizede dolgoznak a NASA beszállítói, évek óta késésekkel és több milliárd dolláros költségvetési túllépéssel. Musk már utalt arra, hogy megszünteti a NASA Hold-programját, december arról írt, hogy az Artemis nem hatékony, mivel nem az eredménymaximalizálás a cél, hanem a munkahelyek megtartása. Továbbá véleménye szerint „a Hold eltereli a figyelmet”, és inkább egyenesen a Marsra kéne menni.

A NASA ugyanakkor továbbra is reménykedik, hogy 2026-ban, illetve 2027-ben az Artemis II és III küldetései keretében elindíthatja a rakétát. A jelenlegi tervek szerint az Artemis III már a NASA Starshipjét fogja szállítani, amellyel az űrhajósok Holdra is szállhatnak.

A késések és a korábbi költségcsökkentések miatt a holdraszállás ötvenedik évfordulójára való visszatérés már régen lehetetlen, ám a NASA nem tett le tervéről, hogy Amerika legyen az első ország, amely diverzitást visz a mélyűr felfedezésébe. Tehát női űrhajós, illetve színesbőrű asztronauta fog leszállni valószínűleg a Hold déli oldalán, ahova még nem indult emberes küldetés.

Donald Trump szintén támogatja a Mars célba vételét, ugyanakkor a hivatalos kormányzat egyelőre nem nyilatkozott a NASA Artemis-programjának sorsáról. Ezt egyébkét Trump első elnöksége idején alapították. A Boeing mellett a NASA többi alvállalkozója is tart attól, hogy az Artemis-program megszűnik az év végére. Ugyanakkor szakértők szerint rendkívül népszerűtlen lépés lenne a Kongresszusban, ha valóban törölnék vagy gyökeresen megváltoztatnák az SLS céljait.

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!