“Folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a szuverenitásunk ellen” – hangsúlyozta De Croo. “Egy ideje már beavatkoznak a nyugati demokráciákba, és most már” gazdag és befolyásos emberek is ezt a szekeret tolják – tette hozzá a csütörtöki felszólalásban.
“Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is. Az Európai Bizottságnak lépnie kellene, és alkalmaznia kellene a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) rendelkezéseit”
– jelentette ki. Mint mondta, “számára nagyon fontos a szólásszabadság, de nem szolgálhat ürügyként a hazugságokra és a manipulációra.”

De Croo szerint nem szabad eltűrni, hogy a közösségi hálózatokat politikai preferenciák érvényesítésérére használják.
“Ez nem tolerálható. A választások szabad megszervezése politikai és társadalmi rendszerünk alapja. Ezt más országok és a hatalommal bíró emberek beavatkozása nélkül kell megtenni“
– mutatott rá.
Felhívta a figyelmet: “ha a hatalom túlságosan koncentrálódik és visszaélnek vele, az veszélyessé válik, ezért lépéseket kell tenni ennek megakadályozására“.
(Kép:DALL·E)