Szeptember 24-én Matt Albers, egy Cybertruck tulajdonos azt tette közzé a közösségi médiában, hogy az első kétezer modell egyike van a tulajdonában, és néhány kisebb probléma miatt szervízelnie kellett. Azt hitte mindössze egy napról van szó, az autót viszont két hétig nem adták vissza.
Az azóta eltelt hónapokban számos tulajdonos jelzett hasonlót: egyszercsak kicserélték az akkumulátorokat. Albers hibája azért végződött az akkumulátor cseréjével, mivel a horpadt cellák miatt rövidzárlat keletkezett. Azóta folyamatosan érkeznek hasonló hírek.
Új tükör, új aksi, de kell?
A furcsaság az, hogy a Cybertruckok a legkülönfélébb okok miatt kerülnek szervizbe, de ha már ott vannak, kicserélik az akkumulátorukat. Például az egyik tulajdonos eltört egy visszapillantó tükröt, és „elővigyázatosságból” vadonatúj akkumulátort kapott. A közösségi médiában írta, hogy két perc alatt aláírta a Tesla a tükörcserét, de rögtön szerepelt az akkumulátorcsere tétele is.
A cserék oka ugyanaz: nincsenek látszólagos hibák, de egyes cellák behorpadhatnak, ami befolyásolhatja a teljes rendszer működését. Az egyik tulajdonos közölte, hogy nem volt semmilyen technikai probléma, amelyet észlelt volna, a Tesla mégis kicserélte az akkumulátort.
A fórumokon és a közösségi médiában megjelent felhasználói jelentések szerint azok a Cybertruckokat érinti a csereszükséglet, amelyeket február és július között szállítottak le, tehát a legelesőket.
A kérdés, hogy a Tesla miért nem indít hivatalos visszahívási kampányt. A túlzott óvatosság oka, hogy a probléma nem szignifikáns, így inkább inkább egy-egy autót javítanak ki, anélkül, hogy megriasztanák az ügyfeleket. Szakértől szerint ugyanakkor az is lehet, hogy a cég nem akar reflektorfénybe állítani egy járművezetőket is megijesztő hibát, ami negatív hatással lehet a vállalat eladásaira. Ezek már most is erőteljesebben esnek, mint korábban.
A Tesla hallgat
A Tesla eddig nem nyilatkozott hivatalosan a cserékről. A cég hat Cybertruck-visszahívást bocsátott ki 2023 novembere és 2024 novembere között, amelyeknek számos oka volt az áramkimaradási problémáktól a hibás visszapillantó kamerákig.
A visszahívások jellemzően vezeték nélküli szoftverfrissítésekkel végezhető el, azonban néhány esetben a Tesla szerelőinek fizikailag is közbe kell lépnie. Tavaly áprilisban a Tesla Cybertruckok ezreit kellett fizikailag visszahívni a gázpedál hibája miatt.