Az államtitkár elmondta, az agrártárca kiemelt célja, hogy tovább javítsa az élelmiszeripar versenyképességét, ami így hatványozottan járulhat hozzá az ország gazdasági növekedéséhez. Kifejtette, 2014 óta az ágazatba áramlott támogatások nagysága elérte a 730 milliárd forintot. A húsfeldolgozás, tartósítás, és húskészítmény gyártása tekintetében pedig ez az összeg meghaladja a 162 milliárd forintot, ami a teljes élelmiszeripari támogatások 22 százaléka.
A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban több mint 468 milliárd forintot különítettek el hazai és EU-s forrásból a terület fejlesztésére. A mostani 2021-2027-es támogatási időszakban pedig még ennél is több forrásra lehet számítani, csak a Vidékfejlesztési Programból 750 milliárd forint áll az élelmiszeripari fejlesztések rendelkezésére – tette hozzá.
Nobilis Márton kiemelte, a cél egy olyan élelmiszeripar létrehozása, ami növekedésképes, a világpiacon is megállja a helyét, exportképes és magabíró állam szellemében képes ellátni biztonsángos, friss és egészséges hazai élelmiszerrel a magyar lakosságot. Ezért a következő évek nagy agrárpolitikai feladata a hazai tulajdonú élelmiszeripar és az ellátási láncok megerősítése. Így a jövőbeni támogatások és szakpolitikai tervek összhangban lesznek a már elfogadott Digitális Élelmiszeripari Stratégiával, amelynek fő gondolata, hogy a digitalizáció erősítésével lehet megteremteni az élelmiszeripar hatékonyabb működését – húzta alá az államtitkár.
Tájékoztatása szerint a közeljövőben várhatóan a Magyar Élelmiszerkönyv több előírása is módosulni fog. Ezek között szerepel a húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló előírás. Pontosabbá válik a téliszalámi meghatározása; kolbászok esetében létrejön a félszáraz és száraz kategória és a változások érintik a formában vagy bélben hőkezelt sonkákat is.
Nobilis Márton kitért arra is, hogy a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer Magyarországon elsőként, és eddig egyedüliként nyert nemzeti minőségrendszerként való elismerést. Az államtitkár fontosnak tartja azt is, hogy a kiemelkedően magas minőségű élelmiszerek megkülönböztethetőek legyenek a piaci kínálatban szereplő más termékektől.