A lehallgatási per még 2019-ben kezdődött, amikor a tech óriás ellen csoportos pert indított egy maroknyi amerikai felhasználó. A fő felperes, Fumiko Lopez azt állította, hogy Siri a véletlenszerű aktiválását követően rögzítette a beszélgetéseket, amelyeket aztán továbbított.
A per első sorban arra fókuszált, hogy a rögzített adatok végül harmadik feleknél kötöttek ki, amelyek ezeket célzott hirdetések létrehozására használták. Lopez arra hívta fel a figyelmet a tárgyalás során, hogy a Siri-vel ellátott eszközök közelében folytatott beszélgetések után folyamatosan olyan hirdetéseket kapott, amelyek közvetlenül kapcsolódtak a beszélgetéseik tartalmához.
Az Apple tagadta a vádakat. Hangsúlyozta, hogy nem rögzített és nem osztott meg felhasználói adatokat harmadik felekkel a felhasználók engedélye nélkül.
Az ügyet 2025. januárjában zárták le peren kívüli egyezséggel. Az egyezség értelmében az Apple 95 millió dollárt fizet, ami nem azzal egyenértékű, hogy elismerné a felelősséget.
Az összegből a csoportos perben részt vevő amerikai felhasználók akár 20 dolláros kártérítést kaphatnak minden 2014 és 2019 között használt Siri-kompatibilis eszközük után. Az ügyvédek számára az összeg 30%-át, azaz közel 30 millió dollárt különítettek el a díjakra és költségekre.
Az egyezség részleteit február 14-én hagyhatja jóvá a bíróság, ezzel hivatalosan is lezárva az ügyet.
(Kép: flickr/iphonedigital)