Már nem az a kérdés, hogy a kell-e migrálni a felhőbe, sokkal inkább az, hogy melyikbe. Az egyik irány a public cloud felé vezet, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nem véletlenül.
Ennek az egyik legnagyobb előnye, hogy a legmodernebb technológiai innovációkat – automatizáció, mesterséges intelligencia, rugalmas skálázhatóság – gyorsan és költséghatékonyan képes elérhetővé tenni a vállalatok számára. Emellett a biztonság és megfelelőség szempontjából is egyre fejlettebb megoldásokat kínál, így a szigorúan szabályozott iparágak – például a pénzügyi szektor, az egészségügy vagy az államigazgatás – is egyre nagyobb bizalommal fordulnak a public cloud felé.
Moduláris ERP: a folyamatláncokra kiterjedő funkcionalitás
A best practice folyamatokat elfogadó vállatok számára kínál megoldást az SAP S/4HANA Public Cloud Edition, amely teljes funkcionalitása akár néhány hónap alatt bevezethető, ráadásul a különféle modulok a komplett folyamatláncokat képesek digitalizálni.
„Vegyük példának a beszerzési modult, amely a beszerzési igény rögzítésétől a számlakezelésig a teljes folyamatot digitalizálja. Ez támogatja a központosított, decentralizált és kis értékű beszerzéseket is”
– mondta Borbély Zoltán, az NTT DATA, SAP Public Cloud tanácsadója.

Azzal folytatta, hogy a gyártás modulmérettől függetlenül képes leképezni az egyszerű vagy komplex termelési folyamatokat. Anyagszükséglet-tervezés, minőségbiztosítás, munkaerő-kezelés – mindez prediktív és valós idejű működésre hangolva.
A modulok közül kiemelkedik a pénzügyi, amely támogatja a teljes magyar főkönyvi könyvelést, az automatizált zárási folyamatokat és több mint 1800 lokalizált pénzügyi jelentést képes készíteni. „Az értékesítési modul szintén egy teljes folyamatot fed le, az ajánlattól a számlázásig: automatizált árajánlat-készítés, termékkonfiguráció, fuvarszervezés és kiszállítás” – folytatta Surányi Szabina, az NTT DATA, SAP Public Cloud tanácsadója.
A reszponzív FIORI-felület bármilyen eszközön (mobil, tablet, asztali gép) elérhető, miközben a rendszer automatikusan követi a legújabb jogszabályi változásokat például a magyar áfakulcsok és könyvelési előírások szerint.
„A frissítések évente kétszer automatikusan érkeznek, így nincs szükség manuális karbantartásra – ez különösen fontos a pénzügyi megfelelés és a biztonság szempontjából”
– fűzte hozzá Hochrein Zalán, az NTT DATA, SAP Public Cloud tanácsadója.
Gyors és strukturált bevezetés
Az NTT DATA mint az SAP egyetlen magyarországi Platinum partnere, részletes és alapos módszertannal végzi az S/4HANA Public Cloud Edition rendszerek bevezetését.

„Az első lépés mindig a meglévő üzleti folyamatok felmérése, majd ezek összevetése a rendszerben elérhető iparági sztenderdekkel (best practice). A bevezetés időtartamának a kulcsa ugyanakkor a kompromisszumkészség, mivel nem minden ügyfél számára szükséges a teljesen egyedi fejlesztés, hiszen lehet, hogy az előre definiált best practice-ek biztosítják a legjobban a hatékonyságot”
– mondta Borbély Zoltán.
„Ugyanakkor egyedi fejlesztésekre is lehetőség van, ami az egyébként rövid, 1-2 hónapos bevezetési határidőt megnyújthatja” – vette át a szót Surányi Szabina.
A bevezetés módszertana tartalmazza az adatmenedzsment, az adat életciklus és a digitális stratégia meghatározását is, így biztosítva a zökkenőmentes átállást.
„Az SAP a bevezetést követően sem engedi el az ügyfél kezét, a folyamatos támogatás nagyon fontos egy ilyen léptékű bevezetésnél, ami a napi működés során is jelen van, különösen a public cloud modell esetében”
– folytatta.
Joule, az SAP beépített mesterséges intelligenciája
Az SAP Joule egy beépített, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens, amely a különböző kérdésekre ad azonnali, releváns válaszokat. Ez nem csupán kényelmi funkció, hiszen a felhasználók napi munkáját is felgyorsíthatja, mert nem szükséges lekérdezésekkel vagy manuális keresésekkel időt tölteni – elég beírni, hogy mit szeretnénk megtudni, a rendszer pedig válaszol.
A Joule kizárólag a cloudalapú SAP-rendszerekben érhető el, és szorosan integrálódik a Business Technology Platform keretrendszerébe. A mesterséges intelligencia nemcsak a kérdés-válasz alapon segít, hanem képes predikciók, ajánlások és a folyamatoptimalizálás támogatására is – különösen a pénzügy és logisztika területén.
Lefedettség, lokalizáció és technológiai háttér
Az S/4HANA Public Cloud Edition jelenleg 55 országban elérhető, 33 nyelven – természetesen magyarul és a teljes magyar jogszabályi háttérrel is.

„Ez az egyik legnagyobb versenyelőny a konkurens rendszerekkel szemben. A frissítések rendszeresek, automatikusak, és biztosítják a folyamatos megfelelést az aktuális adó- és pénzügyi előírásoknak”
– mondta Hochrein Zalán.
Az üzleti csomag része a Business Technology Platform, amely integrációs és fejlesztési lehetőségeket kínál más rendszerek, mobilalkalmazások és felhőalapú szolgáltatások felé. A felhasználók pedig integrálhatnak akár külső adatforrásokat is (pl. beszerzési hálózatokkal).
Tapasztalat első kézből
Az NTT DATA nemcsak rendszerintegrátorként, hanem mentorként is elkötelezett az SAP megoldásai felé. A vállalat fiatal szakembereket képez ki, célzottan cloud ERP-re, ami stratégiai előny a jövő vállalati igényeinek kiszolgálásában.
A cég is használja az SAP felhőalapú megoldásait, a saját rendszereit is ebben a környezetben működteti. Ez a kettős szerep – szállítóként és felhasználóként – olyan tapasztalatot ad, amelyből az ügyfelek közvetlenül profitálnak. A gyakorlati ismeret, a valós üzleti környezetben szerzett rutin és a technológiai elkötelezettség biztosítja, hogy az S/4HANA Public Cloud Edition megoldása nemcsak bármilyen iparági környezetben működik, hanem valóban működőképessé teszi a vállalatokat.
Az S/4HANA Public Cloud Edition bevezetésének lépései
- Helyzetelemzés és előkészítésAz ügyfél meglévő rendszereinek, adatvagyonának, digitális érettségének felmérése, illetve annak megvizsgálása, hogy van-e korábbi SAP- vagy ERP-előzménye.
- Üzleti folyamatok átvilágításaAnnak részletesen feltérképezése, hogy miként működnek az ügyfél jelenlegi folyamatai, és ezek mennyire illeszkednek a public cloud által kínált sztenderd megoldásokhoz.
- Digitális stratégia és adatmenedzsment kialakításaAz adatok sorsának meghatározása (archiválás), az adatéletciklus és a jövőbeni technológiai irányok felvázolása.
- Forgatókönyv és rendszerstruktúra kiválasztásaA legmegfelelőbb bevezetési modell kiválasztása, illetve annak eldöntése, milyen mértékben alkalmazkodik a cég az SAP-sztenderdekhez.
- Konfiguráció, integráció és oktatásA rendszer sztenderdjeinek megfelelően beállítják a folyamatokat, elvégzik az adatbetöltést, az integrációkat, majd betanítják a felhasználókat.
- Éles indulás és támogatásÉlesítés után támogatják a stabil működést, a rendszer évente kétszer automatikus frissítésekkel és új funkciókkal bővül.