Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

DEKK-kel építi a digitális társadalmat

MEGOSZTÁS

A munkavállalók digitális képzésével kellene felgyorsítani a digitális társadalom építését – véli Hortobágyi Ágoston digitális stratéga. Ezt a célt szolgálja az általa alapított DEKK Suli, amelynek már elkészült a négyszintű, cégekre szabott képzési modellje.

– A közelmúltban megjelent egy elemzése, amelyben egy új kezdeményezésről, a DEKK-ről ír, és a Grand Opening Konferencián is erről beszélt. Mi ez az új projekt és miért érezte fontosnak elindítani?

– Nagyjából 7-8 éve foglalkozom azzal, hogyan lehetne a gazdaságban a jogszabályoknak megfelelve papírmentesen, a digitális térben végigvinni a folyamatokat, öt éve pedig azon is dolgozom, hogy a magánemberek számára is megnyíljon ez a lehetőség. Arra a felismerésre jutottam, hogy ha ebben eredményt akarunk elérni, akkor a joghatást kiváltó eszközrendszert kell digitálisan elérhetővé tennünk az egyes emberek számára. A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program egy fontos lépés ebbe az irányba, és a négy pillérje közül az elsőt, vagyis az informatikai háttér biztosítását, illetve a másodikat, a jogi alapok megteremtését szerintem meg tudja oldani az ország. Viszont azt gondolom, hogy a harmadik és a negyedik pillérre – vagyis hogy elérhetővé tegyük az informatikai rendszert a tömegek számára, és meglegyen bennük a bizalom, hogy elkezdjék azt használni – még nem állunk készen. A Digitális Edukáció Képző Központ (DEKK) Suli ezt a helyzetet igyekszik orvosolni a képzés révén.

– Milyen hatása lehet a DEKK Sulinak?

– Mindig azt szoktam mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ha egy sem kezdi el, akkor nem történik semmi. Kormányzati oldalon nagyon jó fejlesztések vannak, de kulcsfontosságú lépés, hogy tömegesítsük a digitális szolgáltatások használatát, ám ez eddig elmaradt. Ezért is döntöttem úgy, hogy elindítom ezt a kezdeményezést. Úgy gondolom, hogy elsősorban a vállalkozásoknál dolgozó aktív munkavállalókat kell elérni, ezért egy négyszintű, cégekre szabott képzési modellt dolgoztam ki. A koncepcióm, hogy fokozatosan vonjuk be az embereket az oktatásba, először olyan ismereteket kínálva számukra, amelyek a magánéletükben képviselnek értéket, így téve érdekeltté őket. Ezt követi a munka világában szükséges digitális ismeretek elsajátítása, míg a harmadik szint egy felső vezetésnek szóló digitális stratégiai tervezéssel foglalkozó tréning, az utolsó lépcső pedig a digitálisreferens-képzés, aki lényegében a digitalizációért felelős menedzserként dolgozhat a kurzus után. Ha sok vállalkozásnál megvalósul ez a képzés, annak már lehet össztársadalmi hatása.

 

 

– Egyre fejlettebb mesterséges intelligencia megoldások jelennek meg, mit gondol, aggódnunk kell a munkahelyek miatt?

– Az nem kérdés, hogy az MI átalakítja a munka világát, hiszen már most vannak olyan területek, ahol eddig órákig vagy akár napokig dolgozott valamin egy-egy ember, amit az algoritmus gombnyomásra, másodpercek alatt elvégez. Én azonban azt gondolom, hogy a mesterséges intelligencia nem elveszi a munkánkat, hanem egy új kolléga lesz, az embereket pedig olyan feladatokra kell átcsoportosítani, ahol érvényesülnek az emberi képességeik.

PODCAST

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek