A Google és az Apple is az Európai Bizottság célkeresztjében volt már tavaly március óta. Azzal kapcsolatban merültek fel aggályok, hogy az óriáscégek nem tartják be a digitális piacokról szóló törvényt (DMA). Ennek célja pedig a nagy techcégek kordában tartása.
Mint arról a Reuters beszámolt, az EU versenyfelügyeleti szerve szerdán előzetes megállapításokat tett közzé a Google-lel és az Apple-lel szemben folytatott vizsgálatokban.
A vád a DMA megsértése
Az uniós vád szerint a Google korlátozza az alkalmazásfejlesztőket abban, hogy tájékoztassák a felhasználókat a Google Play alkalmazásbolton kívüli ajánlatokról. Ezen kívül a Google Searchben előnyben részesíti a hozzá kapcsolódó keresőszolgáltatásokat, például a Google Flights-ot.
A Google-ügy első vádpontja a vállalat Google Play alkalmazásboltjának gyakorlatát érintette. Az uniós szabályozó szerint az Alphabet technikailag megakadályozza, hogy az alkalmazásfejlesztők szabadon más csatornákra irányítsák a fogyasztókat a jobb ajánlatokért.
A vállalat által felszámított szolgáltatási díj meghaladja az indokolt mértéket – közölte az uniós hatóság. Ezért a díjért cserébe a Google “megkönnyíti egy alkalmazásfejlesztő számára az új ügyfelek megszerzését a Google Playen keresztül.
A második vádpontban a szabályozók leszögezte: a Google előnyben részesítette saját szolgáltatásait a riválisokkal szemben. Ilyen szolgáltatások a Google Shopping, a Google Hotels és a Google Flights.
“Az uniós versenyszabályok ártalmasak”
Teresa Ribera, az EU trösztellenes főnöke közleményében úgy fogalmazott: az intézkedések “biztosítják, hogy az Alphabet betartja az uniós szabályokat a vállalkozások és a fogyasztók által az EU-ban széles körben használt két szolgáltatás, a Google Search és az Android telefonok esetében”.
A Google ellenérvelése szerint azonban az uniós versenyszabályok ártanak a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak.
“Az EB megállapításai szerint még több változtatást kell végrehajtanunk a keresési találatok bizonyos típusainak megjelenítésében. Ez megnehezíti az emberek számára, hogy megtalálják, amit keresnek, és csökkentheti az európai vállalkozások forgalmát” – írta blogbejegyzésében Oliver Bethell, a Google versenyügyekért felelős vezető igazgatója.
Ha a vállalat nem tud ésszerű díjakat felszámítani az Android és a Play szolgáltatások folyamatos fejlesztésének támogatására, akkor nem tud befektetni egy nyílt platformba sem – mondta Bethell.
Technológiai hozzáférés a konkurenseknek
Hat hónappal azután, hogy úgynevezett specifikációs eljárást indított az Apple ellen, az EB két felszólítást is küldött a cégnek, hogy nyissa meg ökoszisztémáját a riválisok előtt.
Az Apple ellen hozott első uniós végzés előírja, hogy a vállalatnak hozzáférést kell biztosítania a rivális eszközgyártóknak a technológiájához és mobil operációs rendszeréhez. Így azok zökkenőmentesen kapcsolódhatnának az iPhone-okhoz és iPadekhez.
A második határozat határidőt szabott az Apple számára, válaszoljon az alkalmazásfejlesztők kéréseire, hogy rendszerei másokkal is átjárhatók legyenek. Az Apple szerint az uniós rendelet ártana a felhasználóknak és segítené a riválisait.
“A mai döntések bürokráciába zárnak minket és lassítják az Apple innovációs képességeit. Emellett arra kényszerítenek minket, hogy új funkcióinkat ingyen adjuk át olyan vállalatoknak, amelyeknek nem kell ugyanazon szabályok szerint játszaniuk”
– írta a vállalat.
Az Apple szerint ez rosszat tesz a termékeknek és az európai felhasználóknak is. A vállalat jelezte, hogy továbbra is együttműködnek az Európai Bizottsággal, hogy segítsünk nekik megérteni a felhasználóik nevében megfogalmazott aggodalmaikat.
A Google-t az elmúlt évtizedekben több mint nyolcmilliárd euró bírsággal sújtotta az EU különböző trösztellenes jogsértések miatt. Most a céget globális éves forgalmának akár tíz százalékát is elérő bírság fenyegeti, ha bűnösnek találják a DMA megsértésében.
Az Apple további vizsgálatra számíthat, valamint bírságra is, ha nem tesz eleget a szerdai utasításnak.
(Kép: unsplash.com/Kai Wenzel)