
A konferenciát a BNP Paribas, a Google, a La Poste, az LVMH és az Orange alapították, megvalósítói pedig a PUBLICIS Groupe és a Les Echos-Le Parisien, így sokszínű és néha sokkoló, de a vállalati relevancia is garantált. A kiállítótér mellett volt külön találkahelyet kaptak az alapítók, a marketing és tech vezetők, és tucatnyi jelentős kísérőprogramot is hirdettek.
Nagy témák, népszerű iparágak
A világban idén 50 választást rendeznek 2 milliárd szavazóval – az ezt segítő vagy veszélyeztető technológiák, valamint az oktatási és társadalmi kérdések nagy hangsúlyt kaptak. Sok fejlesztés a virtuális világot illetve az e-sportok 3 milliárd játékosát célozta. Idén a VivaTech választott témájával, a klímatechnológiákkal a színpadokon kívül a két hatalmas hallt összekötő hidat is megtöltötték.
Az egészségipar különösen népszerű volt, szinte minden ország és nagyvállalat hozott biotech és más startupokat, és egyre inkább elmosódnak a szépségápolás és a gyógyítás közötti határok. A pénzügyi szektor nagyvállalatai végképp tech cégekké váltak: mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a BNP Paribas a Microsoft Teams fizetési funkcióval kampányolt a VivaTech napilapjában. Erősen jelen volt a luxusipar: az LVMH és más kozmetikai cégek mellett a mobilitás, a turizmus és az élelmezési szektorok számára is sok fejlesztést mutattak be idén. Az autók és motorok meghajtása már rég elektromos, az innovációk az energiaellátásukra fókuszálnak. Új iparágként pedig berobbant a kvantumszámítástechnika, amelynek számos programot és termékbemutatót szerveztek a 4 nap során.
VIVA TECHNOLOGY 2024 számokban
- Startupok száma: 3000
- Leggyakoribb technológia: MI (40%)
- Legtöbb kiállítót hozó ország: Németország
- Kiemelt vendégország: Japán
- Kiemelt iparág: klímatechnológiák
MI mindenütt
A technológiák közül az MI vitte a prímet, amelyben két irányvonal rajzolódott ki. Egyre általánosabb a fejlesztések külső auditálása a bizalom növelésére: emberközpontú, felelős használat, adatvédelem, kiberbiztonság a fő jelszavak. Másfelől a nagy nyelvi modellek mellett megjelentek a kis nyelvi modellek: a felhőalapú megoldások mellett a legújabb trend az eszközbe épített intelligens algoritmusok. Gondolhatunk az okostelefonok optimalizálására, a vakokat navigáló szemüvegre, vagy a hálózati forgalom biztonsági elemzésére.
Tesztváros, borászati inkubátor, unikornis-tervek
Több standon nem technológiát, hanem projektet hirdettek, a legérdekesebb talán a most épülő Woven City: a Toyotához tartozó cég a visszajelzésre vágyó okosváros startupokat és az első felhasználókat is beköltözteti a Fuji lábánál elterülő mintegy 2000 fős kisvárosba. A nagyvállalatok egyre nagyobb számban beszélnek saját kockázati tőke és nyílt innovációs programról, a platformszolgáltatók pedig elsősorban a hosszú távú minőségben és a támogatásban versenyeznek, a költségszint csak harmadik szempont.
40 ország épített saját pavilont – köztük számos afrikaival, akik kezdik behozni az európai üzleti előnyt – és további 100 ország standot. Sajnos Magyarország idén sem jelent meg önállóan, mindössze a nagykövetség hirdetett pályázatot startup jegyekre, illetve örömmel fogadta a további magyar vendégeket is egy ismerkedő találkozóra a helyszínen. Pedig a magyar ökoszisztéma több ponton is tud kapcsolódni a VivaTechen zajló kavalkádhoz. Számomra öröm volt összekötni a világ első borászati startup inkubátorát a nemzetközi Tokaj Wine Congress szervezőivel, ahogy a de.hub-ot is a hazai MI Koalíóval vagy a Las Vegasban a világ első közúton működtetett távoli autóvezetés szolgáltatását a Zalazone innovációs központtal.
A VivaTech-en számos ország csábítja magához a startuppereket, és még több törekszik a saját ökoszisztémájának növelésére. Az idei kiemelt vendég Japán például különösen fókuszál a deeptech cégekre. Már jelenleg is az új befektetések 30%-a ebbe a kategóriába tartozik, és a kormány 23,5 milliárd forintnyi támogatást hirdetett számukra.
Tokió egyenesen a világ legstartupbarátabb városa kíván lenni, 5 éven belül 10,000-ről 100,000-re növelve a startupjai számát, és 100 unikornist produkálva. Dubai városa pedig a 4 Platinum partner egyikeként – az AWS, a Manpower Group és a PWC mellett – támogatta a VivaTech-et, és külön worskhopon hirdette, hogy nála adómentesen és gyors vízumügyintézés mellett lehet foglalkoztatni. Emellett számos innovációs hubként is működő szabadkereskedelmi zóna várja a cégeket, külön engedéllyel tesztelhetők kísérleti technológiák is, és a 100% külföldi tulajdon is megengedett. Náluk 30 unikornis a cél a D33 program keretében.
(Szerző: Személyi László)