Önvezető taxik vagy – ahogyan egyre gyakrabban hívjuk őket – robottaxik a földkerekség viszonylag kis részén, kevés városban, főként az Egyesült Államokban és Kínában szolgáltatnak, miközben az Egyesült Arab Emírségek tesztelésre várja a gyártókat, és Indiában is próbálkoznak.
Az USA-ban a Google anyacégéhez, az Alphabethez tartozó Waymo és a General Motors (GM) leányvállalat Cruise kínál robottaxi-szolgáltatást, de az utóbbi hónapok pár negatív eseménye hátráltatja az áttörést.
Összeütközések miatt 2023 októberében felfüggesztették a Cruise teljesen autonóm járműveinek kaliforniai tesztengedélyét, és a Waymo gépei szintén okoztak balesetet. A biztonság és a megbízhatóság körüli problémák beárnyékolják a technológiai amerikai jövőjét. Tőle nem meglepő módon, Elon Musk, a Tesla főnöke azonban nem aggódik: a következő hónapokban az ő cége is beindítaná a szolgáltatást.
Wuhan 2.0
A koronavírus-járvánnyal kétes világhírnévre szert tett tizenegymilliós közép-kínai metropolisz, Wuhan ambiciózus célja, hogy a világ első önvezető városává váljon. Az sem tűnik akadálynak, hogy a járművek egyelőre gyakran vannak gondban az utakon.
Az egyik reklámon mosolygó utas mondja egy robottaxiban, hogy „soha nem fogsz autót venni”, mert annyira jó az önvezető. A Webo közösségimédia-platformon leadott videót közel százmillióan látták.
Önvezető autó makettja
Egyelőre Wuhanban ötszáz robottaxi működik, a flotta a Baidu Apollo Go részlegéhez tartozik. Működnek, mert olcsók: míg az ember vezette klasszikus taxi alapára 18 jüan (2,48 dollár), addig az ember nélküli változaté négy, azaz 55 dollárcent. A 2022-ben indult szolgáltatás gyarapodik, az Apollo Go év végéig ezerre kívánja bővíteni a flottát. Összehasonlításként: a városban mintegy tizenhétezer klasszikus taxi fuvaroz utasokat.
Aggályok
Nem mindenki örül az önvezető taxi térhódításának. A kínai gazdaság stagnál, még mindig nem heverte ki a koronavírus miatti lezárásokat és az ingatlanszektor válságát. Amikor nőnek a gazdasági problémák, egyre nagyobb az állásvesztés miatti félelem.
A wuhani lakosok is panaszkodnak: a robottaxik dugókat okoznak, nem mindig reagálnak megfelelően a közlekedési lámpákra. Júliusban az egyik pirosban ment át, belegázolva gyalogosokba.
Az Apollo Go árazása sokakban ébreszt kételyt: szakadást indított el a piacon, humán vezetők ennyire nem tudják levinni a tarifát. Mi lesz a jövőben az iskolabuszok, az útfelügyelők és a taxisok munkájával? – merül fel egyre többször kínai közösségimédia-platformokon a kérdés. A gyártók mindenesetre ragaszkodnak a stratégiájuk részét jelentő hihetetlenül alacsony árakhoz.
MI lesz a jövőben?
Kína már most a világ legnagyobb autópiaca, és hamarosan a legnagyobb önvezető jármű-piacává is válhat, 2035-re 3-400 milliárdos lehet a pekingi kormány az iparágat támogató, pilotprojekteket indító hozzáállásának köszönhetően.
Wuhanban és a Hongkonggal határos Senzsenben engedélyezték a robottaxikat, autógyártók és az önvezető járművek használatát promótáló platformok döntik a pénzt a technológiába; saját automatizált flották létrehozásán munkálkodnak.
Sanghaj Pudong városrészében szintén megadták az engedélyeket, Pekingben a közvéleményt figyelik.
Képek: Baidu