Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája

MEGOSZTÁS

A mesterséges intelligencia gyorsan átalakítja a zeneipart, hasonló hatással, mint a Napster a 2000-es évek elején. Vannak, akik veszélyként látják az emberi kreativitásra nézve, de mások szerint ez egy olyan eszköz, amely javítja és bővíti a zene lehetőségeit.

(Kiemelt kép: Unsplash)

Néhány hónappal ezelőtt a francia DJ, David Guetta egy olyan videót tett közzé, amitől valószínűleg néhány művész és zeneipari korifeus hátán végigfutott a hideg. A klipben Guetta egy sötét klubban DJ-zik egy szettet több ezer rajongó előtt. Egy olyan dalt játszik, mely látszólag Eminem rapper hangmintája, akinek jellegzetes hangja elragadja a tömeget. Csakhogy valójában nem Eminem volt az. Ehelyett Guetta egy mesterséges intelligencia oldalt használt, hogy Eminem stílusában generáljon dalszövegeket, majd ezt a szöveget beírta egy másik mesterséges intelligencia oldalra, mely rekonstruálta Eminem hangját. Az eredmény magáért beszélt, az emberek megőrültek tőle.  A mesterséges intelligencia használata a zene előállítására az elmúlt hónapokban egyre nagyobb riadalmat keltett az iparágban, a bennfentesek a Napster megosztó oldal 2000-es évek eleji zavarához hasonlítják ezt a „kétségbeesést” a zeneipari gépezetben. A zenei alkotáshoz való hozzáférés akadálya már akkor is sokkal alacsonyabb volt, mint például a filmkészítésé. A művészek a hálószobájukból is készíthetnek ma már (in the box) dalokat. A mesterséges intelligencia azonban tovább nyitotta a kapukat. Soha nem volt még ilyen egyszerű egy zenét létrehozni és felvenni a Spotify-ra. Az egyik ilyen, Boomy nevű oldal, mely ezt lehetővé teszi, azt állítja, hogy felhasználói már több mint 14 millió dalt hoztak létre. Összehasonlításképpen: a Spotify teljes katalógusa körülbelül 100 millió dal. Lucian Grainge, a Universal Music vezérigazgatója megkongatta a vészharangot. Szerinte az ellenőrizetlen generatív mesterséges intelligencia számos veszélyt rejt magában és ez már feltűnt a befektetőknek is. A Universal Music nemrég levelet küldött az összes vezető streaming platformnak, melyben figyelmeztette őket, hogy ne engedjék, hogy az MI-technológia szerzői jogvédelem alatt álló zenéken képezze magát. Az aggodalmaknak több oka is van. Az első nyilvánvaló: a szerzői jogok megsértése. Egy mesterséges intelligencia által generált Drake-hamisítvány csak azért szólhat úgy, mint a sztár, mert ezt Drake hallgatása révén tanulta meg. A zenei cégek tehát azzal érvelnek, hogy Drake-nek is járna egy kis pénz abból a bevételből, amit ezek a dalok hoznak. Néhány zenész, mint például Grimes, azonban szívesen beleegyezik, és hagyja, hogy lemásolják a hangját, miközben a jogdíjbevételen fele-fele arányban osztoznak. A szerzői jogi kérdés rendezése időbe telhet, de végül a zenei cégek és más érdekelt felek létrehoznak egy keretrendszert arra vonatkozóan, hogy miként engedélyezzék az MI-generátorok által használt zenéket a jövőben.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája
A mesterséges intelligencia használata a zene előállítására az elmúlt hónapokban egyre nagyobb riadalmat keltett az iparágban, a bennfentesek a Napster megosztó oldal 2000-es évek eleji zavarához hasonlítják ezt a „kétségbeesést” a zeneipari gépezetben (Fotó: Unsplash)

A nagy streaming-csalás

A legnagyobb független terjesztőcégek és streamingszolgáltatók, köztük a Spotify, az Amazon Music, a DistroKid, az Empire, a United Masters, a Tunecore (és anyavállalata, a Believe), a CD Baby (és anyavállalata, a Downtown) elindítottak egy „globális munkacsoportot, melynek célja a streaming-csalás felszámolása”. A streaming-csalás nem új dolog. Mivel a streaming-modell a jogdíjak kifizetésének módja miatt viszonylag könnyű kijátszani a rendszert, és rengeteg pénzt ellopni a művészektől és a kiadóktól. Hogyan? A streaming „pro rata” modell alapján fizet, ahol a jogdíjakat az egyes zeneszámok összes streamelésének százalékos aránya alapján fizetik ki. Ha tehát 10 euró/hó előfizetési díjat fizetünk, és soha nem hallgatunk például Bad Bunny-t vagy Taylor Swiftet, akkor a 10 euró egy részét akkor is Bad Bunny és Taylor Swift kapja, mert ők rendelkeznek a legtöbb streameléssel a platformon. Tehát minél több streamet kap egy zeneszám, annál nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik, és annál több pénzt kap az előadó és a kiadó. E modell miatt a vállalatok és a hozzáértő magánszemélyek olyan zeneszámokat töltenek fel, melyek robotokat alkalmaznak arra, hogy ezeket a zeneszámokat ismétlődően streameljék, és ezeket a felhasználó által létrehozott lejátszási listákhoz is adják hozzá (melyek szintén az ő tulajdonukban lehetnek), és robotokat alkalmaznak arra, hogy az ezekben a lejátszási listákban szereplő dalokat ismétlődően streameljék újra meg újra. A legtöbb szolgáltatás 30 másodpercnél számolja a pénzért fizetett streamet, gyakran ezeket a botokat arra képzik ki, hogy a hatékonyság és a bevétel maximalizálása érdekében 31 másodpercig „hallgassák” a dalokat.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája
A streaming-csalás nem új dolog. Mivel a streaming-modell a jogdíjak kifizetésének módja miatt viszonylag könnyű kijátszani a rendszert, és rengeteg pénzt ellopni a művészektől és a kiadóktól (Fotó: Unsplash+)

Persze az évek során a streaming-szolgáltatások egyre jobban kiszűrték ezeket a csalókat („Túl sok a 31 másodperces stream? Távolítsd el!”), és a megállításuk már csak egy játék volt az algoritmus számára. Egész ökoszisztémák épültek erre a streaming- és fizetési modellre, némelyik legális, némelyik nem. De az indie művészek és kiadók számára, akik megpróbálnak eligazodni ezeken a zavaros vizeken, nehéz lehet megkülönböztetni egy törvényes marketingügynökséget, mely valódi, emberi hallgatóknak népszerűsíti a zenéket, és egy olyan „aljas ügynökséget”, mely elveszi a pénzüket, bothallgatókkal felfújva a streamelésüket, majd eltűnik, amikor a streaming-szolgáltatás letépi a zeneszámot, és „csalárd streaming-tevékenység” miatt beidézi azt. Ezeknek az aljas szereplőknek nem feltétlenül kell saját zenét készíteniük a terjesztéshez, elég, ha olyan mechanizmusokat hoznak létre, melyek ráveszik a szerény művészeket és kiadókat, hogy felbéreljék őket a zenéjük forgalmazására és népszerűsítésére. Ezek a művészek és kiadók csak később jönnek rá, hogy átverték őket, amikor a zenéjüket eltávolítják, és rengeteg pénztől esnek el. Néhány hónappal ezelőtt nagy felháborodást keltett a hír, miszerint a Spotify „több tízezer” mesterséges intelligenciával generált dalt távolított el, miután a Universal Music Group megjelölte a Boomy nevű mesterséges intelligenciával működő zenegeneráló szolgáltatást, mert állítólag botokat használt a streaming-számok növelésére (ezt az állítást a Boomy cáfolta amúgy). A Boomy valószínűleg nem növelte mesterségesen az általa terjesztett zeneszámok streamelését (több mint 14 millió zeneszámot terjesztett, és ezeknek csak egy töredékét kapták el csalárd streamelés miatt), de valószínűleg a rossz szereplők a Boomy segítségével gyorsan készítettek dalokat, terjesztették azokat, majd felbéreltek egy kétes szolgáltatást, hogy növeljék a streameléseket. Amíg a streaming-jogdíjmodell így működik, addig a csalások létezni fognak. Ezt a problémát semmilyen koalíció vagy csalásdetektor nem fogja megoldani. Ahogy az érzékelők egyre okosabbak lesznek, úgy lesznek okosabbak a csalók is. A streaming-csalás egyetlen megoldása az, ha az arányos fizetési modellről áttérünk a felhasználó-központú fizetési modellre.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája
Persze az évek során a streaming-szolgáltatások egyre jobban kiszűrték ezeket a csalókat („Túl sok a 31 másodperces stream? Távolítsd el!”), és a megállításuk már csak egy játék volt az algoritmus számára (Fotó: Unsplash+)

A felhasználó-központú fizetési modell

A „felhasználó-központú” fizetési modell teljesen másképp működik. Ha 10 dollárt fizetünk egy streaming-előfizetésért, és egy hónapban csak egy előadót hallgatunk meg, akkor az az egy előadó kapja meg az összes 10 eurónkat levonva a platform jutalékát természetesen. Ez a fizetési modell a csalás helyett a rajongást ösztönzi. A hangsúly már nem a streaming számok maximalizálásán, hanem a szuperrajongók maximalizálásán lenne. A SoundCloud valójában már évek óta teszteli ezt a fizetési modellt. Tavaly pedig a SoundCloud a Midia Research megbízásából készített jelentésen keresztül tette közzé az eredményeket. Ez a jelentés megállapította, hogy a 100.000-nél kevesebb hallgatóval rendelkező művészek közel 65%-a több pénzt keresett a felhasználó-központú kifizetési modellel, vagy ahogy a SoundCloud nevezi, a „fan powered royalties” (rajongói jogdíjak) használatával. A Tidal is tesztelte a felhasználó-központú kifizetési modell saját verzióját 70.000 előadóval.  De Jesse Dorogusker vezérigazgató szerint az év elején elvetették a programot, mert „elmaradt a tervezett üzleti céljaiktól”, és helyette a Tidal Rising programjukba fektettek be, mely „támogatja és ünnepli a feltörekvő művészeket oktatással, egyéni promócióval és jövőbeli közvetlen finanszírozással”. A SoundCloud-nál jelenleg 150.000 művész (a 40 millió művészükből) van a Fan Powered Royalties rendszerbe választva, a Warner Music Group és a Merlin nevű indie kiadói kollektíva mellett (mely olyan kiadókat foglal magában, mint a Secretly Group, a Domino és az Epitaph, valamint olyan forgalmazókat, mint a DistroKid, a Symphonic, az AWAL és az Amuse). Azonban arra számítanak, hogy az elkövetkező hónapokban még többen fognak csatlakozni, ahogy bevezetik az új rajongói programjukat a SoundCloud for Artists-on belül.    A rajongói jogdíjakról szóló SoundCloud/Midia jelentés fő tanulsága az volt, hogy a szuper rajongókkal rendelkező művészek többet keresnek, de a sok passzív hallgatóval rendelkező művészek (például a szupersztárok, akiknek sok daluk szerepel a népszerű lejátszási listákon) kicsit kevesebbet kaszálnak.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája
A 100.000-nél kevesebb hallgatóval rendelkező művészek közel 65%-a több pénzt keresett a felhasználó-központú kifizetési modellel, vagy ahogy a SoundCloud nevezi, a „fan powered royalties” (rajongói jogdíjak) használatával (Fotóó: Unsplash+)

Ez nagyon izgalmas hír a szuper-rajongókkal rendelkező középosztálybeli művészek számára, akik nem tudták megfelelően pénzzé tenni rajongásukat a mai meglévő streaming-modellen keresztül, de kevésbé a nagy kiadók számára, akik az elmúlt 12 évben erre az arányos rendszerre építették üzletüket. A zeneipar vitathatatlanul legbefolyásosabb embere, a Universal Music Group elnök-vezérigazgatója, Lucian Grainge egyetért azzal, hogy a streaming kifizetési modellje „elromlott” és a gazdasági modellnek fejlődnie kell. Azonban nincs meggyőződve arról, hogy a felhasználó-központú kifizetési modell a helyes út (a vállalat számos szupersztár művésze kevesebbet keresne ebben a modellben, mint most), de egyetértett azzal, hogy a jelenlegi modell ösztönzi a „rossz” szereplőket. Egy „művész-centrikus” modellt támogatna, ahol „nem lehet, hogy egy Ed Sheeran stream pontosan ugyanannyit érjen, mint egy kísérleti elektronikus a tetőre hulló esőcseppekről. Ez a rendszer azonban úgy tűnik, hogy a nagy kiadók művészeinek többet, az indie művészeknek pedig kevesebbet fizetne, ami talán jól illene az UMG üzleti modelljéhez, de nem lenne hasznos az indie művészeknek.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája
A streaming kifizetési modellje „elromlott” és a gazdasági modellnek fejlődnie kell (Fotó: Unsplash+)

Egy felhasználó-központú kifizetési modell mindezt kijavítaná, kiegyenlítené a versenyfeltételeket, és végre tisztességesen kompenzálná a művészeket a streaming fandomáért: így egy Ed Sheeran stream csak akkor ér annyit, mint a Sound of Rain streamje, ha ennek a kísérleti projektnek annyi aktív hallgatója van, mint Ednek. Amíg a művész a rajongók által hallgatott mennyiség alapján kap fizetést, addig semmi baj nincs azzal, ha néhány hallgató azért fizet egy streaming-szolgáltatásnak, hogy elsősorban az eső hangjait hallgassa. A streaming szolgáltatásokat ez szintén nem fogja érdekelni: a legtöbbjük jelenleg a bevételeik körülbelül 70%-át fizeti ki a jogtulajdonosoknak (kiadók, művészek és dalszerzők), és hogy ezt hogyan „szalámizzák fel”, arról nem ők döntenek. A Spotify még az idei Loud and Clear jelentésében is ezt mondta: „Hajlandóak vagyunk átállni egy felhasználó-központú modellre, ha a művészek, a dalszerzők és a jogtulajdonosok ezt akarják majd”. A Spotify azonban nem tudja egyedül meghozni ezt a döntést; széles körű iparági összefogásra van szükség a változás végrehajtásához. A felhasználó-központú kifizetési modell egyik napról a másikra eltörli a csalásokat. Ha most az emberek nonszenszeket töltenek fel a DSP-kre, és botokat használnak arra, hogy ezeket a streameket felfújják, akkor ezek a streamek nem fognak bevételt generálni (mivel ezek a botok természetesen nem fizetnek előfizetést a platformnak), így nem lesz ösztönző a streambotok vagy a csalás létezésére. Itt az ideje, hogy lassan elfogadjuk a felhasználó-központú kifizetési modellt művészként és hallgatónként is.

Nem a mesterséges intelligencia a zeneipar legnagyobb problémája

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

PODCAST

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!