„Csak egy lábujjunkat akarjuk beletenni a vízbe, megbizonyosodni róla, hogy minden rendben van, aztán fokozatosan haladunk tovább, miközben a közbiztonságot és az utasok biztonságát mindig szem előtt tartjuk” – mondta Musk.
Musk korábbi ígéretével ellentétben, miszerint a Tesla-tulajdonosok csatlakoztathatják majd saját járműveiket egy Tesla Network nevű közösségi fuvarmegosztó hálózathoz, a robotaxik egy Tesla által birtokolt flottához fognak tartozni, nem pedig a vásárlók saját járműveihez – írja a TheVerge.
„Az autók fizetős utazásokra lesznek elérhetők, és vezető nélkül érkeznek majd a helyszínre” – állította Musk.
Az évek során a Tesla vezérigazgatója sok kritikát kapott, amiért folyamatosan azt ígérte, hogy a teljesen önvezető járművek csupán egy-két éven belül megérkeznek – de ezeket az ígéreteket sosem sikerült betartania. Most viszont jelentősen lerövidítette ezt az időt.
„Ez nem egy távoli, mitikus dolog. Ez szó szerint öt-hat hónap múlva megvalósul”
– mondta Musk.
A rendezvény során Musk azt mondta, „biztos benne”, hogy a Tesla még idén bevezeti az önvezető járműveket Kaliforniában és az Egyesült Államok további területein is.
A Tesla a részvényeseknek írt levelében közölte, hogy ügyfelei összesen több mint 4,5 milliárd kilométert tettek meg a Full Self-Driving (Supervised) – azaz a vállalat fejlett vezetéstámogató rendszere – segítségével 2024 januárjáig.
A Tesla szerint az FSD (Supervised) a teljes önvezetés előfutára, de a cég figyelmezteti az ügyfeleit, hogy továbbra is figyelniük kell az útra, mert a rendszer nem teszi teljesen autonómmá a járművet.
A vállalat azt is állítja, hogy 2024-ben több mint 400 százalékkal növelte az AI-alapú számítási kapacitását.
A Tesla nemrég egy videót tett közzé, amelyen több tucat Model 3 és Model Y autó látható emberi beavatkozás nélkül közlekedve. A majdnem két kilométeres tesztút során, amelyet a Tesla zárt gyártelepén tettek meg, az autókban még csak biztonsági sofőr sem ült.
Teslas now drive themselves from their birthplace at the factory to their designated loading dock lanes without human intervention
One step closer to large-scale unsupervised FSD pic.twitter.com/Aj6dHsLaRO
— Tesla AI (@Tesla_AI) January 29, 2025
Musk szerint a felügyelet nélküli Tesla-járművek hamarosan hasonló módon fognak közlekedni a texasi gyár területén is. A Bloomberg korábban arról számolt be, hogy a Tesla tárgyalásokat folytat Austin önvezető járművekkel foglalkozó munkacsoportjával a robotaxi szolgáltatás bevezetéséről.
Fontos megjegyezni, hogy a Tesla megközelítése az autonóm vezetéshez jelentősen eltér a legtöbb más vállalatétól. Az autógyártó kizárólag kamerákra támaszkodik a járművek érzékelési rendszerében, és nem használ lidar szenzorokat kiegészítésként. Emellett a cég szelektíven közöl biztonsági statisztikákat, amelyeket sokan kritizálnak az átláthatóság hiánya miatt. Az FSD (Supervised) pedig számos problémával küzd: nehezen birkózik meg például a vizes útfelületekkel és az erős napsütéssel, de sajnálatos módon előfordult már az is, hogy nem ismert fel motorosokat. Egy 28 éves motoros korábban életét vesztette Seattle közelében, amikor egy Model S sofőrje éppen a Tesla vezetéstámogató rendszerét használta.
A Tesla tavaly óta teszteli a robotaxi szolgáltatását a Bay Area körzetben saját alkalmazottaival. A teszt során az autókban még mindig ült biztonsági sofőr, aki szükség esetén közbeléphetett.
Musk szerint a fizetős fuvarmegosztó szolgáltatás 2025-ben indulhat Kaliforniában és Texasban, amennyiben megkapják a szükséges hatósági engedélyeket.
Jelenleg azonban a Tesla nem rendelkezik engedéllyel arra, hogy Kaliforniában kereskedelmi autonóm fuvarszolgáltatást működtessen.
(Kép: unsplash)