Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Földkerülő rekorder lehet a NASA új főnöke

Donald Trump egyszer már kiszemelte Jared Isaacmant a NASA élére, azonban jelöléséről letett azután, hogy Elon Musk viharosan távozott az amerikai adminisztrációból. Most újra a különc milliárdos a legesélyesebb jelölt az amerikai űrügynökség vezetésére.

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy Jared Isaacmant, a Shift4 nevű fizetési technológiai cég milliárdos alapítóját nevezné ki a NASA vezetőjének. Dacára annak, hogy hat hónappal ezelőtt még ő maga utasította el az “amatőr űrhajósként” is aposztrofált milliárdos jelölését.

Világjegy a mellényzsebből 

Isaacman különös figurája az amerikai repülésnek és űrhajózásnak. A milliárdos korábban saját zsebből vásárolt jegyet egy SpaceX űrturista-repülésre, amely során ő lett az első civil, aki űrsétát hajtott végre. 

Emellett azonban egy képzett pilótáról van szó – írta a The Register. Isaacman vette meg például azt a MiG–29 vadászgépet, amely korábban a Microsoft társalapító Paul Allené volt.

Mindezen túl ő tartja a leggyorsabb Föld körüli repülés világrekordját is – a légkörön belül.

Trump már egyszer – még az év közepén – jelölte Isaacmant a NASA főnökének, de júniusban visszavonta a döntést. Nem sokkal azután, hogy Elon Musk távozott az adminisztráció köreiből.

A jelölést elsodorta az üzengetés

Trump akkor még a közösségi médiában is megindokolta döntését, de egy hónappal később az elnök és Elon Musk már nyilvánosan üzengettek egymásnak.

Az amerikai elnök egy bejegyzésben még meg is magyarázta döntése hátterét: “Elon azt kérte, hogy egy közeli barátja vezesse a NASA-t. Bár szerintem ez a barát tehetséges ember, meglepett, hogy vérbeli demokrata, aki soha nem támogatta korábban a republikánusokat”.

Trump akkor nem tartotta helyénvalónak, hogy Musk egy közeli barátja, aki üzletileg is érdekelt az űriparban, vezesse a NASA-t.

Ezt követően az USA elnöke Sean Duffyt nevezte ki ideiglenes NASA-vezérnek. Noha Duffy eközben az Egyesült Államok közlekedési minisztere is volt.

Felfedezés és innováció a vezetői mappában

A brit lap szeptemberben tett fel kérdéseket Duffynak, aki szerint a NASA fő feladata a felfedezés és az innováció.

Duffy érvelése szerint más amerikai kormányzati szervek foglalkoznak a tudománnyal, klímával és környezeti kérdésekkel, így a NASA-nak az űrkutatásra és a technológiai áttörésekre kell összpontosítania.

Az USA minisztere szerint tíz éven belül azt szeretnék látni, hogy a NASA segített létrehozni egy állandó “holdfalut”. Duffy kijelentette: az ügynökség a Marsra lépés küszöbén áll.

Trump egyébként a napokban “bőkezű dicséretben” részesítette Duffyt: “hihetetlen munkát végzett a NASA ideiglenes vezetőjeként”.

Váratlan fordulat egy tagmondaton belül

Mindezek után Trump közölte: “örömmel jelölöm Jared Isaacmant – sikeres üzletembert, filantrópot, pilótát és űrhajóst – a NASA vezetőjének.” 

Trump nem részletezte, mi késztette arra, hogy ismét Isaacmant válassza, ám az “űrfelfedezésről” tett megjegyzései arra utalnak, hogy a NASA jövőjét illető elképzelései nem változtak.

Isaacman korábban támogatta azt az elképzelést, hogy a magánszektor űripari cégei is nemzeti jelentőségű küldetéseket vállaljanak. Emellett úgy vélte, nem szükséges újabb költségvetési forrásokat biztosítani a NASA drága Space Launch System programjához, ha a három tervezett indítás sikeresen bizonyítja a technológiát.

Ezenkívül azt is javasolta, hogy a NASA évente hajtson végre tudományos küldetéseket a James Webb Űrtávcsőméretű projektekkel azonos jelentőségben. Még ha ezek olcsóbbak és kockázatosabbak is lennének, mint a több évtizedes, milliárdos költségvetésű programok.

Bármi legyen is az új irány, Isaacmannak kevesebb pénzből kell majd többet elérnie, mivel a Trump-adminisztráció jelentősen megnyirbálta a NASA költségvetését.

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!