A digitális társadalom gyors tempóban halad előre, ami magával hozza a szemünk előtt kibontakozó hulladékválságot.
Évek óta várt funkció érkezhet a Spotifyra
Több mint négy év várakozás után úgy tűnik, a Spotify végre valóban elérhetővé teheti a HiFi, azaz a veszteségmentes zenehallgatási funkcióját. Bár a szolgáltatás hivatalosan még nem indult el, de már közel lehet a megjelenése.
Kissé kínosra sikeredett a Tesla robottaxi premierje
Kedden Atlantában is elstartolt az Uber és az Alphabet Waymo robottaxi-szolgáltatása. A hétvégén a Tesla is elindította tesztüzemű szolgáltatását – de kezdeti lelkesedést néhány kínos videó árnyékolta be.
Home office vagy iroda? – A rugalmasság dilemmája 2025-ben
A koronavírus-járvány idején a home office szinte minden ágazatban általánossá vált. A Covid csúcspontján a magyar munkavállalók több mint 70 százaléka dolgozott távmunkában. Ez a kényszermegoldás idővel sokak számára hamar előnnyé vált: kevesebb ingázás, nagyobb önállóság, nagyobb produktivitás. Az idén azonban egyre több cég tereli vissza dolgozóit az irodába, ami alaposan felkorbácsolta a kedélyeket. Mi áll a döntés hétterében, milyen ára lesz ennek a pszichére, a lojalitásra és a teljesítményre? A home office „visszaszorításának” hatásairól Fehér Andrea tanácsadó szakpszichológust kérdeztük.