Egy újabb projektrevíziót követően októberre tolták az Európai Unió be- és kilépési rendszerének (EES) indulását. A rendszer fejlesztése évek óta húzódik, azt indulást már számtalanszor halasztották el.
Küszöbön a magyar űripari központ elindítása
Az 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. a régióban egyedülálló űripari ökoszisztémája három pillérből épül fel, melynek első pillére a REMTECH űrközpontban megvalósuló űreszközgyártás.
Váratlan fordulat a Microsoftnál
Az elmúlt fél évben a Microsoft több adatközponti projektjét is leállította az Egyesült Államokban és Európában. A döntés a redmondiak jelenlegi keresleti előrejelzéseihez viszonyított túlkínálathoz igazodik.
Újabb lépést tett a Volkswagen az autonóm járművek gyártása felé
A csúcstechnológiát képviselő vezetéstámogató rendszerek fejlesztésének kiemelt szerepe van a Volkswagen-csoport átalakulásában. Ennek érdekében az autógyártó konszern a Valeóval és a Mobileye-jal lépett együttműködésre.
Kik Európa innovátorai? Ezek az országok és cégek vezetnek
2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.