A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből.
Hogy teljesít az AI a magyar iskolai kompetenciamérésen?
A PeakX, a Peak csoport mesterséges intelligencia üzletágának csapata átfogó kutatást végzett a jelenleg legismertebb modellek teljesítményéről. Arra voltak kíváncsiak, hogy különböző AI chatbotok valós környezetben milyen eredményeket érnek el szövegértési, matematikai és egyéb tudományterületeken. Az eredmények szemléletesek.
Sorra dőlnek be a francia startupok
A francia technológiai ökoszisztémában egyre gyakoribbak a startup-csődök – mutat rá friss elemzésében a ScaleX Invest. Az elemzőcég szerint 2024 fordulópontot jelentett: a fizetésképtelenségek száma tavaly meghaladta az új “Series A” fordulókét.
Miről árulkodik a szlovák kibertámadás?
Szlovákia történetének legkomolyabb kibertámadását élte meg az év első napjaiban, amelynek következtében megbénult a teljes ingatlan-nyilvántartási rendszer (kataszter), amely más rendszereknek is szolgáltat. A keletkezett kár nehezen megbecsülhető, de minden bizonnyal hatalmas. Szintén felbecsülhetetlen értékű az az adatvagyon, amihez a támadók esetlegesen hozzáfértek. Cikkünkben próbáljuk rekonstruálni a történteket, illetve levonni az eset tanulságait – Erdei Csaba kiberbiztonsági szakértő, az ACPM IT Zrt. cégvezetőjének írása.