A kínai fejlesztésű DeepSeek alkalmazás letaszította a trónról a ChatGPT-t, legalábbis ami az App Store-os letöltésszámot illeti. Ezzel pedig a globális figyelem középpontjába került.
Áremelések zabálják fel idén a megnövelt IT-büdzséket
A Gartner legfrissebb előrejelzése szerint a globális IT-kiadások 2025-ben várhatóan 5,61 billió dollárt tesznek ki. Ez 9,8 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest.
Újabb kibertámadás érte Szlovákiát
Masszív kibernetikai támadás érte a szlovák állami tulajdonú Átalános Egészségbiztosító (VsZP) infrastruktúráit pénteken – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban az egészségügyi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Megérkezett az 5G a kritikus kommunikációba
A széles sávú megoldások és az 5G az olyan bevett szegmensben is teret követelnek maguknak, mint a kritikus kommunikáció. A változás úgy tűnik, elkerülhetetlen, hiszen a végfelhasználók igényei és elvárásai egyértelműen meghatározzák a piac irányát, ami a fent említett két technológia köré összpontosul. A változás a szolgáltatókat is új kihívások elé állítja. Ezekről a Pro-M Zrt.-vel közös pilotprojekten dolgozó Ericsson Magyarország első embere beszélt, aki az együttműködésről is elárult pár részletet.