A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott, két évet felölelő kutatási projekt konzorciumi formában valósul meg az Innovitech Kft. vezetésével, valamint a GE Healthcare Magyarország Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem közreműködésével. A kutatás-fejlesztésben klinikai partnerként a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház mint regionális hematológiai központ, valamint Európa egyik kiemelkedő onkoradiológiai tudáscentruma, a Debreceni Egyetem vesz részt.
MI-re cseréli alkalmazottai felét a Magyarországon is jelen lévő Klarna
Jelentős változásokat eredményezett a mesterséges intelligencia-alapú chatbotok bevezetése a főként fizetési megoldásáról ismert Klarna csoportnál. A svéd fintechnél már eddig is több százzal csökkent a munkahelyek száma, mert az ügyfelek kapcsolatfelvételeit MI segítségével kezelik, de a Klarna “csupán” annyit tesz, hogy a távozók helyére nem vesz fel új embert.
Földbe áll a növekedési álom a Temunál?
Amikor a Temu berobbant az online kiskereskedelembe, sokan úgy vélték, a kínai webáruház alapjaiban változtatja majd meg a világot. Mostanra azonban egyre világosabb, hogy az extrém-alacsony árazási stratégia hosszú távon nem lesz fenntartható, ahogy az amerikai és európai piaci szabályozások szigorítása is tartogathat még kellemetlen meglepetéseket a Temu számára.
Szeptember 5-én vetíti a Netflix az Apollo 13 túlélése dokumentumfilmet
A Netflix kezdi a visszaszámlálást: szeptember ötödikén mutatják be az űrhajózás-történet egyik legismertebb eseménye, a kudarcba fulladt Apollo-13 misszióról szóló Apollo-13 – Túlélés dokumentumfilmet. A streaming-szolgáltató a vetítés előtt egy hónappal jelentetett meg kedvcsináló előzetest.
Zuckerberg: A Fehér Ház nyomására cenzúrázta a Facebook a Covid-tartalmakat
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója nemrégiben meglepő beismerést tett a Covid-19 világjárvánnyal kapcsolatban.